Keményen helyretette a brüsszeli bürokratákat a fideszes EP-képviselő

2024. december 17. 20:57

Magyarország másodszorra tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, a január 1-jei stafétaváltás előtt Deutsch Tamás értékelt.

2024. december 17. 20:57

Nyitókép: Deutsch Tamás Facebook-oldala

A Hír Tv Napi Aktuális című műsorában a Fidesz európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott, nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy„ az Európai Parlament az esetek többségében öncélú, kimondottan Magyarország rágalmazását, lejáratását egészen nevetséges hazugságokra építő politikai támadását jelentő megszólalásai alapján próbáljuk megvonni a magyar soros elnökség mérlegét”.

Annál is inkább, mert az Európai Unió meglehetősen problémákkal teli mindennapjaihoz képest Magyarország kormánya nem egy fásult, kizárólag az ügyvitelre odafigyelő soros elnöki programot hirdetett meg, hanem egy komoly ambíciókat megjelenítő elképzelés jegyében kezdett hozzá nyáron a munkához.

Deutsch Tamás felsorolta az elmúlt fél év magyar soros elnökségéhez köthető legnagyobb sikereket, eredményeket is. 

Legelsőként a magyar miniszterelnöknek azt a határozott fellépését fellépését említette, 

ami két rendkívül jelentős, világdiplomáciai fontosságú békemisszióban öltött testet. 

Június végén, július elején az Európai Parlament még azon gondolkodott, hogyan lehetne a magyar miniszterelnököt, egy tagállam miniszterelnökét eltiltani attól, hogy az ukrajnai háborút illetően a békét egyáltalán felemlítse, most, alig fél esztendő elteltével – habár a magyar kormány gyakorlati lépésein kívül kevesen tesznek is valamit a béke érdekében – már sok európai vezető egymásra licitálva kezdett el legalább beszélni róla” – fogalmazott a politikus.

Második nagyon fontos eredményként azt említette, hogy az EU alapproblémájában, ami a versenyképességben való lemaradás, a budapesti versenyképességi megállapodás megfogalmazása óriási perspektívát nyújt az unió valamennyi nemzetgazdasága számára akkor, ha ezzel a lehetőséggel élni tud az unió, az intézményrendszer, az európai országok.

A képviselő történelmi jelentőségűnek nevezete az a döntést is, miszerint több mint egy évtizednyi  toporgás és a nagy nyugat-európai országok méltatlan vétója után sikerült elhárítani az utolsó akadályt annak az útjából, 

hogy Románia és így az erdélyi magyarság, illetve Bulgária végre a schengeni övezet teljes jogú részese lehessen.

Az EU csatlakozási folyamatának megrekedése szintúgy komoly probléma volt korábban, Deutsch Tamás szerint ebből a helyzetből a magyar soros elnökség tudta kimozdítani az uniót azzal, hogy a már korábban megkezdődött moldáv és ukrán csatlakozási tárgyalások után Albániával is elindultak a tárgyalások a magyar elnökség hathatós diplomáciai eredményeinek, sikerének köszönhetően.

Ezt is ajánljuk a témában

Az EP-választásokat követő időszakban került sor az elnökségünkre, és bár sokan azt mondták, a magyar soros elnökség nem tud majd megbirkózni az intézményi változás, váltás problémájával, feladataival, épp ellenkezőleg történt. Természetesen eltérőek a vélemények az intézményi váltás és  az új Európai Bizottság és a Tanács elnökének új személyét illetően, de ezt a folyamatot öt vagy tíz évvel ezelőtti időszakhoz képest zökkenőmentesebben sikerült lebonyolítani” – mondta még. 

Hozzátette,  hogy bár a riválisaink kígyót-békát kiabáltak ránk, de ha Brüsszel és Strasbourg európai uniós épületeiben, a folyosókon őszinte beszélgetést folytat az ember,

akkor mindenki nagyra értékeli a magyar soros elnökség alatt bekövetkezett változásokat.

Deutsch Tamás arra a kérdésre, hogy Georgia Meloni bejelentése, aki lemondott az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöki tisztségéről és a volt lengyel miniszterelnök Mateusz Morawiecki jelölését támogatja a tisztségre, még nagyobb távlatokat nyithat-e a Fidesznek, úgy válaszolt, Meloni sikeres elnöke volt az ECR-nek, és ez megalapozta az európai politikai élet harmadik legerősebb politikai családja, a Patrióták és a negyedik legerősebb jobboldali politikai családja, az ECR közötti stratégiai együttműködést, amit a jövőben még szorosabbra kell fűzni.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Deák Dániel

Facebook

Idézőjel

A döntés akár az Orbán Viktor fémjelezte Patrióták Európáért és a szintén jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek jövőbeli egyesülését is eredményezheti.

És azt se felejtsük el, hogy éppen a magyar soros elnöki időszakra esik kezdődött az a gyökeres változása is az európai politikának, amikor megjelent a fősodorrral szemben egy markáns ellenzék, amit a Patrióta-frakció vezet, aminek a stratégiai partnere nyilvánvalóan az ECR lehet” – vázolta fel a jövőt az EP-képviselő.

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chekke-Faint
2024. december 18. 07:43
Majd Magyar Péter kijavítja...DDDD
llnnhegyi
2024. december 18. 05:33
Puha, semmirekellő vagy Tomika.... Ez nem a te éved volt.
3baljoska61
2024. december 18. 04:52
Szívjál fel még egy csík kólát , Tompika!
Perczel Éva
2024. december 18. 04:50
Az igazán kemény az, hogy a Ti-Sza párt brüsszeli képviselői védelmi pénzt fizetnek a nadrágfestő, öngyilkosságot színlelő, TV-s vita elől menekülő, telefonrabló, csak mentelmi joggal szabadlábon lévő, mindenkit zaklató, Lehel kürtjével hadonászó, gatyájában halloween-je után kutató, még a Holdról is lehallgatott, terrorveszélyt generáló pártelnöknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!